Fénytestű árnyak

A fák sűrűjében

kérik az éjtől:

a Holdra terítsen fátylat.

Ne lássa senki,

hogy könnyezve

ágról-ágra szállnak.

Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?

Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok,
amíg ők ketten esküt tesznek,
hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
csak addig várjatok!